Üdv mindenkinek! Ma hoztam egy friss cikket, a kék színről. Utána pedig pár szín tulajdonságait, jótékony hatásait, és jellemzőit olvashatjátok. Jó olvasást!
A kék szín boldoggá tesz
A Marylandi Egyetem kötelékében működő Mind Lab tudósai önkéntesek egy csoportján vizsgálták különböző színek és fények hatását. Mint kiderült, a kék és a zöld a férfiaknál váltotta ki a boldogság érzetét, míg a kék, lila és narancssárga a hölgyeknél érte el ugyanazt a hatást - olvasható a The Daily Telegraph online kiadásában.
A kék és a vörös a bizalmat erősítette a férfiaknál, míg a kék és a lila kombinációja bizonyult ilyen vonatkozásban a leghatékonyabbnak a nőknél.
A kutatók szerint az élénk színek általában is jótékonyan hatottak a vizsgált személyekre. A színek hatásának kitett résztvevők 25 százalékkal gyorsabban birkóztak meg az intelligenciatesztekkel, mint a kontrollcsoport tagjai, reakcióidejűk pedig 12 százalékkal javult. Ugyancsak jobb lett a szem és a kézmozdulatok összerendezettsége, ahogyan több szót voltak képesek memorizálni. A színeknek "kitettek" esetében jobbnak bizonyult a figyelem s a koncentrálóképesség is. David Lewis, a Mind Lab alapítója szerint a szürke téli időszak negatív hatást gyakorol az emberi pszichére.
"Minél szürkébbek a napok, annál valószínűbb, hogy kitör rajtunk a mélabú. A vizsgálat épp azt mutatta meg, hogy mily könnyű ez ellen tenni, csupán több színt kell mindennapjainkba csempészni, s tovatűnik a téli búbánat" - hangsúlyozta David Lewis.
És itt van egy kis szín magyarázat, hogy melyik színnek milyen hatása van, vagy mire jó.
Világoskék
A kék színből a tisztaság, csendesség és hűvösség árad, harmónia, biztonság, nyugalom, a feloldódás, végtelenség érzését kelti. Betegség vagy kifáradás esetén megnő rá az igény. Pihenésre irányuló vágyat mutat.
-magas vérnyomás
-égések, csípések
-magas láz ellen hatásos
A bizalom, remény, a hit, az újrakezdés színe. Új lehetőségekben gazdag jövőképet jelez. A fejlődés, megújulás, határozottság, önbizalom igényét mutatja. A kölcsönös bizalom és szereteten alapuló kapcsolat vágyát fejezi ki.
-harmóniateremtő és roboráló hatású
-szívbetegségek
-megfázások
-fejfájások
-szembetegségek
-fekélyek
-érrendszeri megbetegedések esetén
-valamint az idegrendszer harmonizálására javallott.
-növeli a testhőmérsékletet, ösztönzi a vérkeringést, segíti az adrenalin képzést
-csökkenti a fáradság érzését, krónikus betegségeket old fel
-vérszegénység
-vastagbélgyulladás
-krónikus megfázás (arcüreggyulladás)
-ízületi-gyulladás
-depresszió esetén alkalmazható
-túlzott mértékben agressziót, türelmetlenséget okozhat.
Nyíltságot, örömöt, optimizmust, reményeket jelez. Vágy a boldogságra, vidámságra, nevetésre, a korlátoktól mentes szabad viselkedésre, felszabadultság érzésre, intellektuális élményekre. Kíváncsiság, érdeklődés, tudásszomj, szellemi frissesség a jellemzői a jelenegi állapotnak.
-az emésztési folyamatokat irányítja
-erősíti a gyomrot, de túlzott alkalmazása hányingert okozhat
-a májra
-az idegrendszerre
-a bőrre is kedvezően hat
(lila)
Misztikus szín, egyesíti a kék elmélyültségét és a vörös aktivitását. A kozmikus erőt szimbolizálja, az intuíció, az empátia színe. Elmélyültségre, elvarázsoltságra, misztikus élményekre irányuló vágyat jelez. Jelentheti a szerelemre irányuló erős vágyat is.
-nyugtatja, harmonizálja az idegrendszert
-fejfájás
-nyirokkeringési
-hormonális problémákra
-rosszindulatú daganatok esetén alkalmazható
Narancs
-ösztönző hatású
-emésztési zavarokra hat
-depresszió ellen javallott
-erősíti az immunrendszert
-kedvezően befolyásolja a lép, vese, epe működését
-jótékonyan hat az ivarmirigyekre és a nemi működésre
-erősíti a méhet
Barna
Ez a szín arra utal, hogy az ember nagy fontosságot tulajdonít kényelmének, családjának, otthonának, egészségi állapotának. Az anyagi lét, a létbiztonság kérdései, a test szükségletei, a családi harmónia megteremtése foglalkoztatják jelenleg.
Szürke
Az elhatárolódás, egyedüllét, szabadság, titkolózás vágyára utal. Az önként vállalt magányosság színe. Aki ezt a színt részesíti előnyben, nem akar feltűnést kelteni, de magáról azt gondolja, hogy más mint a többi ember. Titokban vágyik az elismerésre, tapasztaltnak érzi magát. Semlegességet, hivatalos távolságtartást is mutat.
Fekete
Az eltűnés, lemondás gondolatát szimbolizálja. Az abszolút passzivitás, váytalanság színe. A csalódott, halálosan fáradt, kimerült ember színe, olyan helyzetben kívánjuk, amikor hirtelen egyszerre túl sok inger ért minket, például egy fárasztó utazás, rossz hírek, csalódás, túlhajszolt munka után. Ilyenkor az a legjobb, amit tehetünk, hogy kikapcsolunk mindent, lefekszünk, bebújunk a takaró alá, becsukjuk a szemünket, ellazítjuk izmainkat, megpróbálunk a semmire gondolni és a lélegzetünkre figyelni, amíg el nem alszunk.
Egy kis személyes megjegyzést fűznék hozzá, ha már ez az én blogom, akkor talán megtehetem :D Nos, engem nagyon foglalkoztat ez a téma, maga a színek, a jelentőségük, a hatásuk, mind az emberekre, mind a szervezetre. Azzal teljes mértékben egyet értek, hogy a hangulatunkra, az érzéseinkre hatással vannak a színek, hiszen reggel is olyan ruhát veszünk fel, amilyen hangulatunk éppen van, és amilyen színeket látunk a környezetünkben, olyan hangulatunk lesz. Ha nem is tudatosan, de tudat alatt mindenkire hatnak a színek. Például nem véletlen rajzoljuk pirossal a szíveket, nem véletlen piros a szív az „I love You”-s macik kezében. A piros szín a szenvedélyt, a szeretetet, a romantikát sugallja, emellett meleg szín is, tehát abszolút nyugtató hatású. Persze csak bizonyos mértékig. Szóval lényeg a lényeg, a színek a hangulatunkra, érzéseinkre egyértelműen hatással vannak. Viszont abban, hogy úgy mondjam kételkedek, vagy nem nagyon hiszek – bár lehet, hogy csak azért, mert nem sokat olvastam még róla, és még senki nem bizonyította be nekem – , hogy a színek betegségeket gyógyítanak. Mert az, hogy a hangulatunkra hatással van, az oké, hiszen látjuk a színt és ezáltal hat ránk. Na de például az, hogy a sárga „erősíti a gyomrot, de túlzott alkalmazása hányingert okozhat”, nekem egy kicsit…érdekes. De persze mindenki maga dönti el, hogy miben hisz és miben nem. Mindenesetre nem árt ha megjegyezzük, hogy miben segíthetnek a színek, mert egy betegségnél esetleg egy sárga ruhát felvenni mégiscsak kényelmesebb, mint gyógyszereket szedni! Egy próbát megér, nem kerül semmibe.
Mára ennyi lenne, zárom soraim. Holnap szintén a színekről olvashattok, egy kicsit más megközelítésben.
Adios
Thimi
Utolsó kommentek